Rendszerüzenet

A böjt

 A bibliai böjt

 „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.” Jóel 2,12.

„Azután ugyanezen hónak huszonnegyedik napján egybegyűltek Izráel fiai és böjtöltek, gyászba öltözve és port hintve fejükre. …vallást tettek az ő bűneikről és atyáik hamisságairól. És megálltak helyükön, és olvastak az Úrnak, az ő Istenüknek törvénye könyvéből a nap negyedrésze alatt, negyedrésze alatt pedig vallást tettek és leborultak az Úr előtt, az ő Istenük előtt. Nosza, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké; és áldják a te dicsőséges nevedet, mely magasabb minden áldásnál és dicséretnél! Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le.” Neh. 9,1.2b3.5b6.

„Hát nem ez-e a böjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit,…” Ézs. 58,6a

„És orcámat az Úr Istenhez emeltem, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel,” Dán. 9,3a

Jónás3,5-10.

„Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jöjjetek elé, imádjátok az Urat a szentség ékességében.” I.Krón. 16,29.

„Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.” Zsoltárok 29,2.

„És ez mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy volt, aki nem távozott el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált éjjel és nappal.” Lukács 2,37.

„Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág teret adtál nekem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” Zsoltárok 4,2.

„Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől;” Zsoltárok 55,2.

Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet. Seregek Ura, Istene! Állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” Zsoltárok 80,19b-20.

Zsoltárok 90.

„Jusson elődbe az én imádságom; a te beszéded szerint szabadíts meg engem!” Zsoltárok 119,170.

 „Mondta pedig nekik: Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen e földön is.” Lukács 11,2.

„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.” János 4,23.

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” Fil. 4,6.

„…tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,” I.Tim. 2,1.

„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” Jak. 5,16.

 

Máté 5,20. Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.

Máté 6,1. Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.

Máté 6,16-18

Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."

 

Máté 6,19-21.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."

A böjt meghatározása

Mit is értünk bibliai böjtön? Ezzel máris szűkítjük a fogalmat, mert kizárunk néhány, akár böjtnek mondható cselekvést, de a Biblia alapján még sem mondanánk annak.

 

Kezdjük azzal, mi nem böjt bibliai értelemben:

  • Nem koplalás, azaz a böjt nem csupán azt jelenti, hogy egy ideig nem veszünk magunkhoz táplálékot.
  • Nem is fogyókúra
  • Nem is olyan cselekedet, amit csupán fanatikusok gyakorolnak
  • Nem is az, amit a világtól elzárt szerzetesek csinálnak.

Böjt az:

  • amikor a tápláléktól való tartózkodásnak lelki céljai vannak.
  • A böjt ezért mindig is az Istennel való kapcsolat természetes alkotóeleme volt.

Ez a legutóbbi a bibliai böjt lényege - persze tamáskodók hozzátehetik, hogy “általánosságban is elmondható, hogy vallási eredetű böjtnek mindig is ez a célja!” Igen, ebben van igazság, de hadd mondjam, hogy ez is mutatja, hogy a böjt általánosan elfogadott eszköz, mely a lelki világ felé tesz nyitottá. DE! Rosszul alkalmazva, vagy nem helyes célt megfogalmazva az így létrejövő lelkicsatornán kontrollálatlanul érnek lelki hatások!

Ezért lényeges a cél megfogalmazása: Az egy igaz Istennel való elmélyültebb kapcsolat létrehozása, fenntartása, megerősítése a bibliai böjt célja, melynek jutalma nem marad el, hanem meglepően gyorsan megtapasztalja a böjtöt gyakorló hívő ember.

Krisztus mondja a tanítványoknak miután sikertelenül akartak meggyógyítani egy epilepsziás fiatalt, és értetlenül álltak a sikertelenséget látva, hiszen előtte nem sokkal, örömmel újságolták Jézusnak, hogy még az ördögök is engedelmeskedtek a szavukra.

Mi volt a különbség a tanítványok korábbi gyakorlata és a mostani között? Miért engedelmeskedtek akkor az ördögök és most miért nem? Pontosan ez érdekelte a tanítványokat is és kérdezik meg a Mestert a kudarcuk okáról.

Jézus Krisztus a következőket mondja számukra:

 

Máté 17:20-21.

"Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre."

Fontos kijelentés, amit Jézus tesz: “semmi sem volna nektek lehetetlen” Ehhez nem kell más, mint egy mustármagnyi hit! Nem nagy az a bizonyos mag, de elég akkora hit, hogy Isten azon keresztül hatalmas dolgokat hajtson végre. Rendben! De még nem itt áll meg Jézus tanítása, hanem folytatja: “Ez a fajta pedig…” És vegyük észre ezt is, folytatódik a tanítás, hogy vannak olyan makacs démonok, akiket csak ilyen módon lehet eltávolítani.

A böjt mindenkié

Mondhatod erre: “Jó! Ez egy fajta jó keresztyéni kiváltság. Hiszen itt a tanítványokról van szó, engem miben és mennyire érintene?”

Jézus az őt megkérdező farizeusoknak, akik arról tudakolódtak, hogy a tanítványai miért nem böjtölnek? Azt a választ adta, hogy “De jönnek majd napok, amikor elvéteti tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak.” (Lk. 5,35.)

Másrészt Jézus böjtölt, és tudjuk, hogy a tanítvány nem feljebb való az ő mesterénél, és feladatunk, hogy megszentelődjünk és krisztusivá váljunk!

Miért a böjt?

Rendben van! Láttuk, hogy a bibliai böjt ígérethez is köthető. Láttuk, hogy lelkiéletünk erősödik a gyakorlásától, de van-e ennek valami magyarázata? Miért segít a böjt lelki életünk fejlődésében? Ez nem csupán biológia és kémia? Méregtelenítés, és eközben az agyunk is több „normális táplálékot” kap? Van talán egyéb bibliai magyarázat?

 

Böjtölő bibliai emberek

 

Nézzünk néhány példát arra, hogyan böjtöltek a bibliai szereplők, és milyen hatással volt ez az életükre nézve!

Mózes kétszer is 40 napos böjtöt tartott, melyek közül az egyik alatt kapta meg a Tízparancsolatot. Másodszor a nép bűnéért közbenjárva böjtölt. (2Móz. 34,27.28.)

Józsué 30 napig tartó gyász és böjt után indult el vezetve Isten népét, Istentől jövő bölcsességgel. (5Móz. 43,8.)
Józsué böjtölt, amikor Ai városánál megfutamodott a nép és úgy „megolvadt a szívük”, hogy vízként folyt szét, és így kapott kijelentést, hogy utálatosság (azaz bűn) van a nép körében. (Józs. 7,6.)

Eszter 3 napig étel és ital nélkül böjtölt és utána ment be a királyhoz, ennek eredményeként a zsidók megmenekültek Hámán cselszövésétől. (Eszt. 4-7 fejezetek)

Anna sírt és böjtölt, így imádkozott az ÚR előtt gyermekáldásért. (1.Sámuel 1.7b)

Tudjuk, hogy az ÚR meghallgatta őt és Sámuel megszületett.

Ezsdrás
Ezsd. 8:21 “Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak.”

Nehémiás mielőtt a király elé állt volna böjtölt
Neh. 1:4 “Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt…”

Dániel és három társának 10 napos részleges böjtje a babiloni fogság elején, mert nem akartak a király asztaláról olyat enni.
Majd később egy újabb részleges böjt, mely 21 napig tartott, nem evett húst, édességet, nem ivott bort, és azalatt az idő alatt teljes figyelmét az imádkozásra fordította és a harmadik hét végére egy angyal hozott választ az imádságára.

Illés próféta 40 napos böjtje, amikor visszatér a törvényadás hegyéhez, mint egy újra megerősödve az elhívásában, és így kapott kijelentést Istentől a jövőre nézve. Felkeni főpapnak Jéhút Izráel királyává és Elizeust önmaga helyett, így állítva őket Isten szolgálatába, a nép vezetőiként.
1.Kir. 19:16 „Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe!”

Ninive népe böjtöt tart és Jónás próféta által meghirdetett eltörlést elfordítja Isten a bűnbánat miatt.
Jón. 3:5 „Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja.”

Jósáfát, Júda királya, amikor nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert körülvette az ellenséges hadsereg, és istenfélő királyként látta, hogy ha az ÚR nem avatkozik be, végük. Egész Júda böjtölt, asszonyok, gyerekek.
(2.Krón. 20,3;4,13) Erre jön Isten válasza:
2.Krón. 20:15.17

15.v. „…és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené.
17.v. Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR!”
Három napig szedték össze csak a hátra hagyott hadizsákmányt.

Pál böjtölve imádkozott 3 napig, aminek a végén megkapja egy életre szóló kijelentését az ÚRtól, Anániáson keresztül.

Péter szintén böjtölve imádkozott egy ház tetején, amikor látomást lát és megérkeznek a küldöttek Cézáreából Kornéliusz házából. Ez a böjt készítette elő az utat ahhoz, hogy Isten új kijelentést adjon, és világos célt tűzzön ki az apostoloknak.

Kornéliusz is imádkozó, alamizsnát adó, böjtölő ember volt és azt olvassuk, hogy mindezek feljutottak Isten elé emlékeztetőül és látomásban kijelentést kap, hogy küldjön Joppéba Péterért.

Antiókhiában lévő hívők böjtöltek miután a Szentlélek megszólította őket és kijelölte Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívta őket. Majd újra böjtöltek, imádkoztak és kézrátétel után elbocsátották őket. (ApCsel 13,1-3)

Ezek után még kérdés, hogy vajon a böjt rám is vonatkozik-e?

 

A sátánnak nagyon nem tetszik a böjt!

Tapasztalatunk szerint, a sátán minden eszközzel azon lesz, hogy eltereljen a böjtöléstől, mert tudja, hogyha hozzá kezdesz és életedben elkezdődik egy testi és lelki tisztulás, akkor közelebb kerülsz Istenhez, és egyre inkább vesztett helyzetbe kerül nálad is. Legyőzetett a sátán, de azon van, hogy minél többeket magával ragadjon a neki és az angyalainak elkészített pokolba. (Máté 25,41)

Ezért, ha rászánod magad és komolyan elkezded a böjtöt, számíthatsz arra, hogy
1) először is nem találsz rá alkalmas időt! Hol egy születésnap, hol egy vendégség, hol egy vállalati buli, hol egy betegség vagy valami, ami arról győz meg, hogy még nem alkalmas az idő elkezdeni!

2) ha neked semmit nem jelent a böjt, akkor az Istennek sem fog jelenteni! Legyen egy cél, legyen valóban a lelki élet megújítása a böjt! A böjt önmagában egy folyamatos, sajátságos kommunikáció, kvázi imádság Isten szemében. Lesznek napok, amikor megnyílik a menny, és lesznek, amikor kimerülsz, és egyáltalán nem tudsz az imádságra hangolódni.

A böjt nem egy túlélési időszak, „csak legyek túl rajta”, hanem egy aktív Isten-keresés!

3) Sátán fél attól, hogy egy rendkívül erőteljes fegyvert fogsz használni, és megújul a lelki életed Istennel. A böjt fegyelme megaláz minket és eszünkbe juttatja függő viszonyunkat Istentől, sőt, az első szeretet tűzét képes visszaadni a szívünkbe. Sátán ezzel szembe a megszokásokba akar belehajtani a vallásosság életérzésébe. Az illúzióba, hogy minden rendben van, és ne akarj többet. A böjtöléssel viszont Isten megújíthat bennünket lelkileg.  Az Úr azokat az embereket keresi, akik éhezik és szomjúhozzak Őt.

Ján. 7:37-38

„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!"

 

Máté 5:6

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

Amikor többre éhezel többet is fogsz kapni Istenből!

Mikor van szükséged böjtre?

Ha azt látod lelkiéletedben, hogy kifáradtál, megfáradtál!
Amikor harcaid vannak!
Amikor keresed a helyed és vezetést vársz Istentől!
Amikor kérdéseid vannak Isten felé!
Amikor betegség gyötör! (Figyelem! Ebben az esetben orvosi felügyelettel gyakorlandó!)
Amikor tusakodsz gyermekedért, szüleidért, unokáidért!
Amikor életedre nézve vannak kérdéseid: pl. ki lesz a párod! Házasság megújulásáért!

Ha depresszióban szenvedsz!

Nem látok indokot arra nézve, hogy miért ne építsd bele lelki életedbe a böjtöt!

Néhány praktikus tanács

1) A böjt előtti napot nem érdemes eszem-iszommal tölteni. Csak megnehezíti a böjt kezdetét.

2) Sok vizet érdemes fogyasztani.

3) Gyakori, hogy fejfájással indul a böjt. Ez jelenti, hogy az agy is kezdi a méregtelenítést. Egy hosszabb, mondjuk 7 vagy 21 napos böjt esetén megtapasztalható, hogy utána a szervezet megszokja ezt az új helyzetet és 2-3 nap után könnyebbé válik a böjt, nem is kíván ételt az ember.

4) Legalább három napig böjtölsz, leáll az emésztőrendszered. Ez kellemetlenségekkel jár. De néhány nap után rendeződnek a dolgok, a méreg anyagok távoznak és kezdetét veszi Istennel egy mélyebb lelki megtapasztalások sorozata.

5) Nagyon fontos. Érdemes rövidebb böjttel kezdeni. Érdemes az orvos véleményét is kikérdezni krónikus betegség esetében, cukorbeteg, vese vagy egyéb betegségek esetén. Ne legyen a böjt vége tragédia. Tehát ésszel kell ezt is végezni.

6) Böjt úgy is értelmezhető, hogy kedvteléseinkről való lemondás. Például kávéról, édességről, húsételekről, szénhidrátról például részleges böjt esetén gyakorolható ez.

7) Böjt személyes dolog - “látja titkon” -, de ez nem jelenti, hogy nincsen közösségi böjt. Tévedés ne essék! Személyes dolog, hogy nem dicsekvés miatt teszem! Nem magamutogatás miatt! Nem várok elismerést, vállon veregetést emberektől! Nem szenvedek látványosan, mintha csak éheznék vagy koplalnék!

Igenis van közösségi böjt, és kell is, hogy a gyülekezetben gyakorlat legyen.

Ján. 10:10

Jézus mondja: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."

Isten elkészítette ajándékait számodra is! Kész a szíved, hogy átvegye?

Gyere, készítsd fel a böjt gyakorlása által!