Bátran hidd!

Bátran hidd!

Róma 9,16 „Tehát Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ!” (EFO)

                        1.) A reformátorok közül különösen Kálvin János (1509-1564) volt az, aki Isten teljes szabadságával szembe mert nézni, s úgy imádta Urunkat, ahogyan kevesen a történelemben: Abszolút Úrként, aki teljesen szabadon dönt, s akit senki és semmi nem befolyásol. Ebben az az érdekes és fontos számunkra, hogy mindez a reformátor hitében teljes összhangban maradt az Isten szeretetéről vallott mély meggyőződésével! Számára abszolút igazság volt, hogy „Isten szeretet” (1Ján 4,8), s egy percig nem tételezett fel Őróla rosszindulatot vagy igazságtalanságot.

Valljuk meg, nem könnyű elfogadni, amit Pál apostol állít: az üdvösség „nem azé, aki akarja és nem is azé, aki fut utána”, hanem kizárólag azé, akinek Isten odaadja!

Fontos leszögezni itt az elején: csak az képes elfogadni Isten Igéjének ezt a kijelentését, aki valóban megalázkodott Őelőtte. Ez az üzenet ugyanis romokba dönt minden emberi büszkeséget, minden magabízó és önhitt gondolatot, minden reményt arra nézve, hogy a teljesítményünkkel vagy a jóságunkkal elnyerhetjük az örök életet. Bizony, itt nem kevesebbről van szó, mint hogy üdvösségünkről Isten dönt egyedül, s ebben teljesen szabad: nem kíván figyelembe venni emberi érdemeket, tetteket vagy vallásos cselekedeteket.

De vajon miért nem? - Mert túlságosan is tisztában van azzal, hogy a bűneset óta egyetlen ember sem képes kiérdemelni az örök életet. Egyetlen egy sem! (Róm 3,9-18)

Most csak utalok rá, hogy Istennek éppen e szabad döntését nem volt képes elfogadni annak idején Jacobus Arminius holland teológiai professzor, aki miatt nagy vita robbant ki a 17. század elején. Végül a hónapokon át tanácskozó, nemzetközi szintű Dortrechti Zsinat zárta le a vitát 1618-ban. Abban maradtak a zsinati küldöttek, amit az un. Kálvinizmus öt pontjában meg is fogalmaztak, hogy a bibliai kijelentésben Isten szuverenitása mindenek fölött áll, s bármennyire is sérti ez a büszkeségünket s korlátozza szabad akaratunk lehetőségeit, mégsem mi döntünk az üdvösségünk felől. Ennek oka: semmilyen érdemünk és cselekedetünk nem képes jóvá tenni, illetve eltörölni a bűnt! (Mát 16,26  Zsid 9,22) Egyedül Istennek az az irgalmas döntése ad számunkra esélyt, hogy kész beszámítani nekünk az Úr Jézus bűntörlő áldozatát. De ha ezt nem teszi meg, mindnyájan elkárhozunk! Ezt nevezték a dortrechti atyák a „totális elveszettség” állapotának.

Meggyőződéssel vallom, hogy a 17. századi református elődeink jól értették az Igét. De hogy ez mennyire nem valamiféle református, vagy kálvini specialitás, hadd idézzek itt egy új, protestáns biblia-fordítást, amit épp azok a testvéreink készítettek és használnak, akik különösen is hangsúlyozzák az ember döntésének jelentőségét a hitre jutás folyamatában: „Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ!” (Róm 9,16 EFO) S érdemes ugyanonnan elolvasni a 12. verset is: „Isten azt mondta Rebekának: „Az idősebb fiú szolgálni fog a fiatalabbnak.” Ez a születésük előtt történt, ezért akkor még a két fiú semmi jót vagy rosszat sem tehetett. Azért történt így, hogy Isten megmutassa: választása nem attól függ, hogy az emberek mit tesznek, hanem egyedül tőle magától.”

2.) Két félreértésre, illetve téves következtetésre adhat okot ez a bibliai tanítás, amelyekre nagy erővel fel is hívják a figyelmet a mai arminiánus teológusok, illetve lelkipásztorok, de egyben azok a missziói központok és csendes hetek szolgálói is, akik emberek megtérésének folyamatát közelről láthatják és szolgálatukkal befolyásolhatják. Az egyik ilyen félreértési lehetőség a felelőtlenség, a másik a csüggedés megjelenése az Istent kereső ember életében.

Ha ugyanis Isten úgy dönt az örök életünkről, hogy az ember döntésének jelentősége háttérbe szorul, akkor – mondják ők - nincs is igazi felelősség rajtunk: minden Istenen múlik. Az erre hivatkozó ember pedig már nem akar dönteni, - vagyis a megtérés felelősségét lerázza magáról. Mindebből az következik, hogy könnyelmű és felelőtlen emberek jelennek meg a gyülekezetekben.

A másik véglet szerint Isten szuverenitása csüggesztő szörnyűség az ember számára, hiszen ha Ő nem akar engem, nem dönt mellettem, akkor hiába erőlködöm, hiába próbálok az Övé lenni és üdvözülni, úgy sem fog sikerülni! (Róm 9,19)

E két félreértéssel szemben diadalmaskodik Isten szuverén szeretetének megértése, amely nemhogy felelőtlenné vagy csüggedővé tenne bennünket, hanem felszabadultan örvendező és szívből Istent magasztaló emberré formál át valamennyiünket!

Ugyanis nem az én döntésem milyensége, vagy a megtérésem mélysége garantálja az üdvösségemet, hanem Isten irgalmas szeretete. Más szavakkal: Nem az én ingatag döntésem és befolyásolható szabad akaratom, hanem az Ő szikla szilárd elhatározása, és rendíthetetlen hűsége áll az örök életem háttérben! (Róm 8,38-39  2Tim 2,13)

3.) Egy új emberi élet foganása Isten ajándéka. (Zsolt 127,3-5) Sok meddő család szívszorongva várja, hátha mégis sikerül, s áldott állapotba kerül a jövendő édesanya. Sokan hiába várnak, de sokaknak idő múltával mégis sikerül: ajándékba kapnak egy gyermeket az Úrtól!

Ajándék tehát a megtermékenyülés, de a pontos pillanatát csak Isten ismeri. Ő dönt és Ő cselekszik, hogy egy új emberi élet elinduljon. Ő rendeli ki az ember lelkét, hogy a két találkozó ivarsejtből valóságos emberi lény legyen, olyan, aki hordozza a Teremtőjének képmását. Tudunk a DNS-be írt információkról, de titok marad az emberi lélek kirendelésének, illetve megalkotásának folyamata. Viszont a tény tény marad: Isten adta, s adja az életet! (Ján 1,3-4  14,6)

De ez vajon felelőtlenné teszi-e a szülőket? - Semmiképpen! Hiszen ha nem tesznek meg mindent, hogy az a gyermek megfoganjon, nem fog elindulni az új élet az édesanya szíve alatt! Megvan a felelősségük, s tervezhető mindaz, ami rajtuk múlik. Dönteniük kell, hogy gyermeket szeretnének, s végig kell gondolniuk, hogy ez milyen felelősséggel jár. Készülniük kell a gyermek fogadására, s felnevelésének előkészítésére. Viszont: az életet nem ők adják, - hogy lesz-e babájuk, arról Isten dönt!

Kell-e, szabad-e csüggedniük, ha mégsem jön? Számtalan példa igazolja, hogy nem! Nemcsak a bibliai Ábrahám és Sára, hanem nagyon sokan akkor kapták meg a gyermekáldást, amikor már mindenki lemondott róla. Isten szuverén, vagyis szabadon dönt: akkor és azon könyörül meg, akin és amikor akar! (Róm 9,15.18)

4.) Mit jelent mindez a mi lelki életünkre nézve?

Mint bizonyságtevő tudnom kell, hogy nincs hatalmamban a másik megtérítése. Nincs az a missziós stratégia, „pszichotechnika”, vagy kézrátétel, amivel rá lehetne bírni valakit a valódi megtérésre. Mindenek kezdeményezője és elindítója Isten irgalmas szeretete. Hiába erőltetem, hogy döntsön végre az a másik is Jézus Krisztus mellett, - ha az Atya nem vonzza őt a Fiúhoz, akkor minden erőlködésem hiábavaló. Jézus mondta: „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem.” (Ján 6,44)

Ugyanakkor mindent meg kell tennem, hogy az Atya vonzása elérje az illető szívét! Nekem kell imádságban hordoznom hűségesen, s nekem kell lehetőségeket előkészítenem, illetve biztosítanom ahhoz, hogy találkozhasson az evangéliummal. S a legdöntőbb, hogy hinnem kell, amit Isten Igéje tanít: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17) Elhihetem, sőt hinnem kell, hogy Isten ma is „Igéje és Szentlelke által magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe”.  (HK. 54.) Elhihetem, sőt hinnem kell ezt! Ez az én felelősségem, ha már az Úré vagyok. De mindig meg kell maradnom abban az alázatos tudatban, hogy a másik szívét egyedül Isten áldott Lelke képes bűnbánatra és arra elsegíteni, hogy befogadja Jézust, mint személyes Megváltóját. (Ján 1,12  Jel 3,20) Ahogy egy jó anya készül az anyaságra, úgy nekem is meg kell tennem mindent a másik újjászületése érdekében, de közben könyörögve kell kiáltanom a segítségért: Uram, irgalmazz neki, s vedd körül a Te áldott Lelkeddel! (Ján 16,7-11)

Aki pedig a megtérés előtt áll, az ne csüggedjen egy percre sem! Ha egy baba világra akar jönni, akkor az meg is történik. A foganás Isten csodája, de a születést - az orvostudomány szerint - maga a baba kezdeményezi az anya méhében.

Senki ne féljen attól, hogy ha meg akar térni, akkor nem fogja tudni megtenni. Senki ne aggódjon azon, hogy ha üdvözülni szeretne, akkor kívül marad a mennyek országán!

Valljuk Pál apostollal együtt, hogy a vágy megfoganása Isten ajándéka, de aki lelki magzatként „mocorogni” kezd, vagyis jelét adja, hogy vágyik a megszületésre, annak minden esélye megvan, hogy hamarosan világra jöjjön, azaz újonnan szülessen lelki értelemben! (Ján 3,5-7)

Senki nem lesz az utolsó ítélet napján, aki majd ezt mondhatja: Uram, én nagyon akartam megtérni, de Te nem engedtél! - Az igazság az, hogy a bűneset óta senki nem akar a bűneivel szembenézni és valódi bűnbánatot tartani. Minden emberre igaz, amit az apostol leír: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”  (Róm 3,10-13) - És mégis: tele lesz a menny! Ezt jelenti ki számunkra a Róma 8,30, amikor bemutatja Urunk nagy terveit, amelyek átölelik a múltat, a jelent és a jövendőt: „Akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”

5.) Összefoglalva tehát: El lehet és el kell hinni, amit az Ige ír! Ha egy emberben a legkisebb vágy felébred arra nézve, hogy rendezze a kapcsolatát Istennel, elnyerje bűnei bocsánatát és az örök életet, akkor azt teljes bizonyossággal bátorítsuk: Fordulj az Úr Jézus Krisztushoz, mondj el neki mindent egészen őszintén, s te is átéled, amit ígért: „Aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem!” (Ján 6,37) Egy percig ne gondolkodj azon, hogy vajon ki vagy-e választva, mert az Atya vonzó szeretete, amely benned már munkálkodik, minden bizonyítéknál többet ér. (Fil 1,6) Tedd, amit mondd: valld meg a bűneidet, dönts Jézus mellett, s hálából a bűnbocsánatért, szánd oda egész életedet!  Olvasd az Igét, és kérj abból bizonyosságot, hogy Isten elfogadott téged!

De vajon nincsenek-e kizáró okok az előéletedben? - Hogyan lehetnének, amikor Isten már akkor döntött felőled, amikor még semmit sem tudtál cselekedni, de már benned volt az elbukott Ádámtól örökölt, mindenféle bűnre hajlamos természet?! (HK. 60.)

S vajon van-e felelősséged azért, amit életed folyamán elkövettél vagy elmulasztottál? Feltétlenül! Hiszen Isten nem ok nélkül áldozta fel érted a Fiát: az Ő megváltó halála, szörnyű kínszenvedése a legnagyobb bizonyíték arra, milyen ocsmányak a bűneid a szent Isten szemében! De elhiheted és hidd is el: Jézus kiszenvedett valamennyiért! Harcolj ellenük és kövesd Megváltód tanítását!

          Kedves templomba járó Testvéreim! A Szentírás szerint nem az a kérdés, hogy ki döntött már Jézus Krisztus mellett és ki nem. Az a kérdés, hogy ki hisz Isten döntésében! Abban, hogy saját bűnének zsoldja, azaz teljesen jogos következménye a kárhozat, és abban, hogy az üdvösséget Isten kizárólag kegyelemből adja! „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)

Mi következik mindebből? Az, hogy Isten szuverenitása minden emberi dicsekvést kizár: ha már az Övé vagy, csak a legnagyobb alázattal beszélhetsz arról, hogy irgalmából rád gondolt és elfogadott téged, és soha nem a magadéval, hanem kizárólag Jézus Krisztus tetteivel dicsekedhetsz. A másik emberre pedig teljes reménnyel és szeretettel nézel, s hirdeted neki a megtérés evangéliumát újra és újra. (Ján 3,16  Mát 28,18-20) Ne feledd: neki is épp annyi az esélye az üdvösségre, mint amennyi neked volt! Ez az esély pedig nem kevesebb, mint Isten irgalmas szeretete! (Róma 9,16 EFO)

Somogyi László