Rendszerüzenet

Öt megrendítő tétel

Öt megrendítő tétel – egy különleges „tulipán”

 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28)

             Megrendülni pozitív értelemben is lehet. Ez történt velem, amikor fiatal lelkészként egy konferencián először szembesültem ezzel a tanítással. A teológián, ahol főként a liberális nézetekkel ismertettek meg bennünket -, egyáltalán nem találkoztam vele.  Megrendített a radikalizmusa, de a világosan feltárható bibliai megalapozottsága is. (Egy érdekes egybeesés is fennáll: a tételek angol kezdőbetűi a TULIP, vagyis a tulipán szót adják ki.)

            Előrebocsátom, hogy meggyőződésem: Az igaz megtéréshez szükség van a személyes bűnlátásra és bűnvallásra, illetve az Úr Jézus Krisztus tudatos befogadására az életünkbe. Ennek elkészített percei, órái vannak, pl. egy csendeshéten, amikor az ember az élő Isten elé kerül és megérti: Itt és most döntenem kell, mert vagy elfogadom az Ő felkínált kegyelmét, vagy elutasítom azt. (Józs 24,15) Ott, abban a rendelt időben nekem kell válaszolnom az engem megkereső hatalmas Istennek, és ezt az elköteleződést senki sem teheti meg helyettem. (Ján 1,12) De azt is vallom, hogy az alábbi tételek, amit a kálvinizmus öt pontjának is szoktak nevezni, nem csak a jó ötven évvel korábban élt Kálvin tanításaival, hanem a bibliai kijelentéssel is komoly összhangot mutatnak. Erő van bennük, s csak azért megosztóak, mert sokan félreértik őket, s mert végzetes csapást mérnek az ember büszkeségére. Nem misszió-ellenesek, nem is tesznek passzívvá vagy felelőtlenné, hanem a Teremtőnk szuverenitására és a Hozzá képest porszemnyi létünkre mutatnak rá. Aki viszont ahhoz ragaszkodik, hogy a bűneset óta is van az embernek szabad akarata az üdvösségére nézve, az valószínűleg nem fogja tudni elfogadni ezeket a tételeket. De aki rádöbben arra az egyszerű alapigazságra, hogy „minden kegyelem”, az boldogan erősödik meg általuk az Úr Jézus Krisztusba vetett hitében. (1Pét 5,10-11) Ezt éltem át, s ezt kívánom én is minden kedves Olvasómnak! 

 

  • Teljes romlottság (Total Depravity)

Arról szól ez a tétel, amit a kálvinista evangélizációban hangsúlyozni is szoktunk, hogy az Isten Igéje szerint EGÉSZEN BIZTOSAN bűnös vagy, neked és nekem egészen bizonyosan vannak olyan gondolataink, cselekedeteink és mulasztásaink, amik miatt a szent és igazságos Isten el kell, hogy ítéljen minket. Azaz: Isten törvénye alapján egészen biztosan megérdemeljük a kárhozatot! (Róm 3,20) - De amikor végre őszintén szembesül ezzel az ember, akkor megmentő után kiált. S ez a mélyből fakadó kiáltás a hitre jutás, illetve a megtérés első döntő lépése: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” – mondja az élő Isten. (Zsolt 50,15)

Nem mentegetőzésre, hanem megmentőre van szükségünk, hiszen tökéletesen érvényes ránk: „Nincsen igaz ember egy sem.” (Róm 3,10) „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” (Jer 17,9)  (vö.: 1Móz 8,21; Zsolt 14,1; 53,4; 143,2; Jób 14,4) A mennyről pedig ezt állítja az Ige: „Nem megy abba semmi tisztátalan.” (Jel 21,27)

 

  • Feltétel nélküli elhívás (Unconditional Election)

Bármilyen szívszorító és büszkeségünket mélységesen megalázó, a Biblia arról beszél, hogy a kiválasztásunknak nincs semmilyen oka bennünk. Atyánk úgy „állít össze” magának egy kiválasztott sereget, hogy egyik tagja sem érdemli meg ezt az elhívást. Nincs bennünk valamilyen különlegesség, ami megmagyarázná, hogy miért éppen minket választ, sőt, az Ige a bűneset óta született embereket mind lelki halottaknak nevezi. (Kol 2,13) Halott és halott között pedig nincs különbség! „Hogyan van tehát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már bebizonyítottuk, hogy zsidók is, görögök is mind bűn alatt vannak, amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róma 3,9-12) (vö.: Ef 2,1-2; 1Móz 2,16-17) Ugyanakkor milyen nagyszerű azt hirdetni ezek alapján, hogy bárki jöhet, nincs kizáró ok a kiválasztással szemben! Nincs esélyes és nincs esélytelen Isten kiválasztó szeretetével szemben! Bátran bizonyságot tehetünk minden ismerősünknek: Ha hallod az evangéliumot, azt, amit Jézus tett érted a kereszten, gyere és csatlakozz hozzá! Nincs az a bűn és nincs az a nyomorúság, amely megakadályozhatna abban, hogy hozzá térj! Neked is üzeni: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Ján 6,37) Lásd, még a köztörvényes bűnöző is üdvözült Jézus mellett… (Luk 23,41-43) „És akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek.” (Csel 13,48)

 

  • Korlátozott engesztelés (Limited Atonement)

Ez a tétel a legmegrendítőbb, ezért a leginkább magyarázatra szorul. Arról van szó, ahogy a címben idézett mondat is jelzi, hogy az Isten Fia nem úgy általában mindenkiért, hanem kimondottan és célzottan a kiválasztottakért halt meg. („sokakért”, azaz nem mindenkiért; vö.: Mt 26,28; Mk 10,45; 14,24; Zsid 9,28) Őirántuk engesztelte ki a bűngyűlölő Isten jogos haragját, hogy a megváltottak Isten gyermekivé lehessenek.

A „megváltás” annak idején egy-egy rabszolga megvásárlását jelentette. Akiért fizettek, az szigorú törvények értelmében tulajdonost cserélt, s onnantól kizárólag az új tulajdonosé volt. (vö.: Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet) Ezért ha Jézus minden egyes embert megváltott volna a halálával, akkor minden egyes ember üdvözülne is. Csakhogy a Szentírás nem ezt tanítja! Pl. Péter apostol már az első levele első mondatában rögzíti: (azoknak írok) „akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre.” (1Pét 1,1-2) Majd ugyancsak a kiválasztottaknak írja: „Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1,18-19)

Meg kell látnunk, hogy a szerető és igazságos Isten hatalmas kockázatot vállalt, amikor az embert szabad akarattal ajándékozta meg. Azért tette, mert csak így létezhet önkéntes és valóságos szeretet-kapcsolat a Teremtő és a teremtménye között.  Szabad akarat nélkül csak robotok lettünk volna.

Így viszont előre látható volt, hogy a szabadsággal vissza is lehet élni. Isten senkit nem teremtett a kárhozatra, de előre végiggondolta: Ha szeretett teremtménye szembefordul, és felrúgja Vele a kapcsolatot, akkor magányában tönkre fog menni, meg fog öregedni, meg fog halni és el fog kárhozni, azaz végleg Nélküle marad. (1Móz 3,22-24) Mind, kivétel nélkül, aki Ádámtól és Évától származik! (vö.: Gal 3,22; Róm 11,32)

Lehet számon kérni, hogy Urunk miért vállalta be a szabadságunk kockázatát, de mint hozzá képest porszemek, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a vádlottak padjára ültessük Őt… (Róm 9,20)

Viszont lehet teljes szívből örülni annak, hogy Urunk mégis feltölti a mennyet! Még annak árán is, hogy Fia halálával kellett megváltania a lelki halálban lévőket, az érdemteleneket, sőt alapvetően és születetten közönyösöket! (Róm 3,11) Szabad örvendezni annak, hogy Jézus valóban megváltotta mindazokat, akiket az Atya neki adott: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Ján 6,37) Szabad hirdetni mindenütt és mindenkinek, hogy Jézus engesztelő áldozata érvényben van, s aki hittel magára vonatkoztatja, azt mindenképpen megmenti. A hívás szól és szólni fog az utolsó napig: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) – Urunk tehát nem az a gyenge megváltó („kis” Jézus), aki egy sereg emberért hiába áldozta fel önmagát, hanem az a hatalmas Üdvözítő, aki mindenkit megment, akiért odaadta az életét!

De vajon honnan tudhatom, hogy én is megváltott vagyok? - Nagyon egyszerű: kérdezd meg az illetékest! Akit őszintén érdekel az üdvössége, s már valóban nyomasztanak a bűnei, az Jézus Krisztushoz fordulva mindig ezt a választ kapja: (esetleg egy másik bibliai mondatba foglalva) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Mindig? Igen, mindig! „Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Mt 7,8) Vagyis csak azok fognak elkárhozni, akiket nem érdekel az üdvösség, és különösebben nem zavarják őket a bűneik. „Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?!” (Zsid 2,3) Vagyis akik elkárhoznak, azok nem is akartak Istennel személyes kapcsolatban élni, szeretetből neki engedni, hanem jól megvoltak nélküle. (vö.: Luk 16,25) Aki viszont szeretne megtérni, az soha nem fog ilyen választ kapni: „Nem lehet, mert nem vagy kiválasztva!” (vö.: Ján 6,37) - Egy személyes megtapasztalást hadd idézzek fel itt, amely bármelyikünké lehet. Amikor kétségek fogtak el, újra és újra az Ige erősített meg: „Teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (1Pét 1,13)

 

  • Ellenállhatatlan kegyelem (Irresistible Grace)

E tétel ellenfelei így szoktak gúnyolódni: „Az ember rugdosódik és sikoltozik a mennybe vezető úton, de mennie kell." Aki már meghódolt az Úr Jézus Krisztus előtt, és megtapasztalta bűnbocsátó szeretetét, az egyáltalán nem így érez! Bár igaz, hogy magától nem jött volna, ha valaki nem vonzza, de ez a vonzás olyan kedves, türelmes és szelíden ellenállhatatlan volt, hogy most már boldog, hogy engedett neki. Igen, az Ige egyértelművé teszi: „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem.” „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön.” (Ján 6,44.37) Nem kényszer Jézushoz jönni, hanem az emberi élet legáldottabb lehetősége: „Néped önként követ szent öltözetben, ha sereget gyűjtesz.” (Zsolt 110,3) De: Itt is találkozunk azzal a megrendítő igazsággal, hogy nem a mi döntésünk, nem a mi érdemünk és nem a mi teljesítményünk az üdvösségünk alapja! A kegyelem felajánlása és érvényesítése az életünkben „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Ezért a megtérés előtt állóknak ezt hirdetjük: Ha már érzed az Atya vonzását, engedj neki és borulj le az Úr Jézus Krisztus előtt! Köszönd meg, hogy megváltott bűneid átkától, és örvendezz az Isten kegyelmében! (vö.: Ján 16,8-15)

 

  • A szentek megtartatása (Preservation of the Saints)

Az ötödik tétel az üdvbizonyosság öröméről és biztonságáról szól. Jézus Krisztus gyermeke biztos lehet abban, hogy az Ő kezéből senki és semmi nem ragadhatja ki: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” (Ján 10,28-30) Szoktak úgy is érvelni egyesek, hogy a kegyelemből ugyan nem lehet kiesni, de ki lehet „ugrani”. Valóban figyelmeztet az Ige, hogy ne éljünk könnyelmű hívő életet (Zsid 6,4-9; 10,29), de a kiválasztásból és a megváltottságból nem lehet kiugrani sem, hiszen a megmentésünk nem a mi döntésünk, hanem Istené. (Ján 15,16; Ef 1,11; Róm 11,29) Ő határozott erről, és amit eldöntött, azt meg is cselekszi. „Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.” (Zsid 6,17) (vö.: Róm 8,16.29-30; 2Tim 2,13; Zsid 10,23)

 Pál apostol bizonyossága is ezt erősíti meg a számunkra: „Mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,37-39) Ha néha el is csüggedünk, megerősít minket az Ige: Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1Pét 1,5)        

Somogyi László